Az Európai Bizottság nem módosítja a schengeni szabályokat a kamionsofőrök miatt

Kamionsor a határátkelőkön
Kamionsor a határátkelőkön (Fotó: MUP)

2026. szeptember 1. [18:27]

Betűméret:                     

Az Európai Bizottság közölte, hogy nem tervezi a schengeni tartózkodásra vonatkozó szabályok módosítását annak ellenére, hogy tisztában van a nyugat-balkáni hivatásos gépjárművezetők problémáival. Brüsszel szerint a megoldást elsősorban az uniós tagállamokkal kötött kétoldalú megállapodások jelenthetik.

Markus Lammert, az Európai Bizottság szóvivője kedden elmondta: a Bizottság tudatában van annak, hogy egyes, harmadik országokból érkező szakemberek munkájuk jellegéből adódóan 180 napon belül 90 napnál hosszabb időt kénytelenek a schengeni térségben tölteni. Ide tartoznak a tehergépkocsi-vezetők mellett például a gyakran utazó sportolók és turnézó művészek is.

A jelenlegi szabályok szerint a vízummentességet élvező harmadik országok állampolgárai bármely 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak a schengeni térségben. Ez a korlátozás korábban is érvényben volt, az új belépési-kilépési rendszer, az EES pedig – a Bizottság hangsúlyozása szerint – nem vezetett be új tartózkodási korlátozásokat, hanem a már meglévő szabályok pontosabb ellenőrzését teszi lehetővé.

Brüsszel ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy gyakorlati megoldást találjanak a hivatásos sofőrök számára. Az Európai Bizottság szerint erre elsősorban a nyugat-balkáni országok és az egyes uniós tagállamok közötti kétoldalú megállapodások adhatnak lehetőséget. Ezek alapján a sofőrök hosszú távú vízumot vagy tartózkodási engedélyt kaphatnának, bizonyos esetekben pedig határ menti munkavállalóként kezelhetnék őket. Ezek a kérdések azonban nagyrészt a tagállamok hatáskörébe tartoznak.

A probléma miatt hétfőn több száz fuvarozó tiltakozott Belgrádban, Szarajevóban, Podgoricában és Szkopjéban, az Európai Unió képviseletei előtt. A fuvarozók azt követelik, hogy a hivatásos gépjárművezetőkre munkájuk sajátosságai miatt ne ugyanúgy alkalmazzák a 90/180 napos szabályt, mint más utazókra.

Az Európai Bizottság jelezte, hogy folytatja az egyeztetéseket a nyugat-balkáni partnerekkel és a fuvarozói ágazat képviselőivel, de egyelőre a jelenlegi schengeni szabályok maradnak érvényben.