A kormány 600 eurós minimálbért ajánlott 2027-re a korábban ígért 650 euró helyett
2026. augusztus 12. [18:30]
A szerb kormány képviselői a 2027-től érvényes minimálbérről szóló tárgyalásokon kitartottak eredeti ajánlatuk mellett, amely 9,2 százalékos emelést, vagyis a jelenlegi 550 euró helyett 600 eurós minimálbért irányoz elő.
Zoran Ristić, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet képviselője az egyeztetés után elmondta, hogy a pénzügyminisztérium illetékesei a tárgyalások folytatásán ezúttal sem válaszoltak arra, hogy a minimálbér mikor éri el a korábban ígért 650 eurót.
Közlése szerint a munkáltatók elfogadják a 2027. január 1-jétől tervezett 9,2 százalékos emelést, amennyiben növelik a munkabér adómentes részét is. Ennek pontos mértékét azonban nem határozták meg.
„A reprezentatív szakszervezetek, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet és a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége szintén megismételték a tárgyalások kezdetén megfogalmazott követelésüket: egyértelmű választ várnak arra, hogy 2027 folyamán mikor éri el a minimálbér a korábban ígért 650 eurót” – mondta Ristić.
Hozzátette, hogy erre az információra a munkáltatóknak is szükségük van ahhoz, hogy megtervezhessék üzleti tevékenységüket.
Ristić közölte, hogy a tárgyalások a mai üléssel az álláspontok közeledése nélkül zárultak le. Továbbra is fennáll azonban annak lehetősége, hogy az augusztus 18-ára összehívott Szociális-Gazdasági Tanács ülésén sikerül megállapodásra jutni.
A szociális partnereknek – a szerb kormánynak, a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak – már több éve nem sikerül megállapodniuk a minimálbér emeléséről. A munkáról szóló törvény értelmében annak összegéről és hatálybalépésének időpontjáról végül a szerb kormány dönt.
Az elmúlt években Aleksandar Vučić szerb államfő már a tárgyalások megkezdése előtt bejelentette a minimálbér összegét, idén azonban ezt nem tette meg.
Két-három évvel ezelőtt azt jelentette be, hogy célkitűzése szerint 2027-ben az átlagbérnek el kell érnie az 1400 eurót, a minimálbérnek és az átlagnyugdíjnak pedig egyaránt a 650 eurót.
