Mali: Az életszínvonal javulása még csak most kezdődik

Siniša Mali pénzügyminiszter
Siniša Mali pénzügyminiszter (Fotó: Archívum )

2026. július 4. [10:29]

Betűméret:                     

Az új gazdasági intézkedéscsomag csupán az első lépés a szerbiai polgárok életszínvonalának javítása felé – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter. Hozzátette: a kormány minden alkalommal támogatja a rászorulókat, amikor azt a költségvetés lehetővé teszi.

A miniszter a TV Prva műsorában elmondta, hogy az állami bevételek az év első hat hónapjában a vártnál kedvezőbben alakultak, a magasabb adóbevételeknek és a megtakarításoknak köszönhetően pedig lehetőség nyílt újabb támogatások bevezetésére.

Mali hangsúlyozta, hogy az intézkedéscsomag legnagyobb kedvezményezettjei a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkező idősek lesznek, akik számára a segítség különösen nagy jelentőséggel bír.

Kiemelte azt is, hogy a kormány a szociális segélyben és gyermekellátásban részesülő családokról sem feledkezett meg, ők szintén részesülnek a támogatási programból.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a szerb kormány 2020-ban is több alkalommal nyújtott egyszeri pénzügyi támogatást a lakosságnak. Mint fogalmazott, a másfél éve tartó gazdasági nehézségek idején is arra törekednek, hogy elsősorban azoknak segítsenek, akiket a válság a leginkább érintett.

Ennek részeként a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok egyszeri, 35 ezer dináros támogatásban részesülnek.