Đedović Handanović: Haladnak a tárgyalások a NIS eladásáról, egyre kevesebb a nyitott kérdés

A pancsovai kőolajfinomító
A pancsovai kőolajfinomító (Fotó: NIS)

2026. május 23. [16:09]

Betűméret:                     

Haladnak a tárgyalások a NIS-ben lévő orosz részesedés eladásáról, és mindkét fél érdeklődést mutat a kompromisszum elérése iránt – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a pancsovai kőolajfinomító működése továbbra is prioritást jelent az állam számára. Elmondása szerint a magyar vállalat képviselői megerősítették, hogy a finomító jó állapotban van, és szeretnék, ha folytatná működését.

„Tegnap este beszéltem a Mol vezetőjével, aki megerősítette, hogy az amerikai OFAC további két hetet adott arra, hogy lezárják a tárgyalásokat a Gazprom Nefttel mint eladóval, és még néhány nyitott technikai kérdés maradt, amelyek rendezését a következő két hétben remélik. Meglátjuk, hogy valóban így lesz-e. Természetesen minden fél igyekszik a legtöbbet kihozni a maga számára” – mondta Đedović Handanović a Tanjugnak.

Kiemelte, hogy egyre szűkül a nyitott kérdések köre.

A miniszter elmondta, hogy az állam hétfőn megkapta a Mol válaszát Szerbia végleges álláspontjáról a NIS eladásával kapcsolatban, ezt követően pedig néhány nyitott kérdést sikerült rendezni és lezárni.

„Mi ezt követően visszaküldtük a válaszunkat, majd ők szerdán ismét válaszoltak nekünk, aztán tegnap este mi nekik. Ez tehát egy intenzív folyamat az álláspontok összehangolása, bizonyos nyitott kérdések lezárása és más kérdésekben az álláspontok közelítése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalások haladnak, és mindkét fél érdeklődést mutat a kompromisszum elérése iránt” – fogalmazott Đedović Handanović.

Szavai szerint az állam ismét egyértelművé tette álláspontját a pancsovai finomító működésével kapcsolatban.

„Elmondtuk, ami számunkra rendkívül fontos: nem veszélyeztetjük érdekeinket, vagyis a finomítónak olyan kapacitással kell tovább működnie, amely elegendő a szerbiai piac ellátásához, támaszkodva a korábbi tapasztalatokra, amikor a finomító rendkívül jól működött, és a piac jelentős részét lefedte nagy- és kiskereskedelmi szinten egyaránt. Azt szeretnénk biztosítani, hogy a NIS továbbra is domináns vállalat maradjon a hazai piacon, mert éppen azok az országok tudtak jobban reagálni az elmúlt válságidőszakban, amelyek rendelkeznek finomítóval és saját termelésre támaszkodhatnak. Semmi okunk arra, hogy ezt a pozíciónkat veszélybe sodorjuk. Folytatjuk a tárgyalásokat ebben az irányban, és arra számítok, hogy a Mol pozitívan reagál ezekre a követelésekre” – hangsúlyozta Đedović Handanović.

A magyarokat a Petrohemija működése is érdekli

Mint mondta, a magyar vállalat képviselői megerősítették, hogy a finomító jó állapotban van, és szeretnék, ha tovább működne.

„Nagyon fontos azonban, hogy bizonyos részleteket szerződésben és az államközi megállapodásban is rögzítsenek, vagyis hogy pontosan meghatározzák, mire vállalnak kötelezettséget, és hogy megfelelő keretet teremtsünk a részvényesek jövőbeli együttműködéséhez” – mondta Đedović Handanović, hozzátéve, hogy a magyar fél érdeklődik a NIS keretében működő Petrohemija további működtetése iránt is.

Arra a kérdésre, hogy számít-e arra, hogy a Mol és a Gazprom Neft közötti szerződést az OFAC által megszabott új határidőig, vagyis június 6-áig megkötik, a miniszter úgy válaszolt: ez az orosz és a magyar féltől egyaránt függ.

„Minden félnek megvannak a maga követelései. Amit tudunk, az az, hogy a tárgyalások folytatódnak, és létezik egy határidő, ameddig le kell zárulniuk. Mi továbbra is elkötelezettek maradunk mindenekelőtt amellett, hogy ne alakuljon ki hiány a piacon, és ne következzen be hirtelen áremelkedés” – mondta Đedović Handanović.

A magyar olajipari vállalat, a Mol-csoport pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalától (OFAC) hivatalos engedélyt kapott arra, hogy június 6-áig folytassa a tárgyalásokat a NIS többségi tulajdonrészének megvásárlásáról. A vállalat hozzátette: bizonyos feltételekről a következő hetekben még meg kell állapodni.