Penovác Endre: A technikának megadom a lehetőséget, hogy létrehozza a csodát

2017. június 10. [12:06]

Betűméret:                     

Az elmúlt héten nyílt meg Penovác Endre topolyai festőművész kiállítása az újvidéki Művelődési Központban. A művész a helyszínen be is mutatta, hogyan készülnek a szinte már védjegyévé vált macskás képei. Penovác a kiállítás megnyitója előtt néhány nappal tért haza Kínából, Csingtao városából, ahol egy akvarellfesztiválon vett részt. Az ottani fogadtatásról, tapasztalatokról is kérdeztük.

- Csak a legszebbeket tudom mondani, van összehasonlítási alapom, mivel jártam már a Távol-Keleten, Indiában, Pakisztánban és Thaiföldön is. Habár szervezés, kérdése az egész, találni kell tehetősebb szponzorokat, vagy városi illetve tartományi szintű támogatásokat szerezni. Ez a kínaiaknak sikerült és a vendéglátásnak ez is fontos része, hiszen ettől függ, hogy milyen helyszínen, milyen galériában van a kiállítás, milyen a katalógus minősége és így tovább. Csingtaóról én sem hallottam korábban, ez egy ötmillió lakosú város, de lehet, hogy mire hazajöttem vagy ha jövőre visszamegyek, már hatmillióan lesznek, olyan elképesztő ütemben fejlődik.

Az ottani művészek munkájáról, a hagyományos kínai festészetről Penovác a következőket mondta:

- Nem titok, hogy én tőlük tanulok vagy átvettem dolgokat. Persze ötvözöm az európaival, a nyugati kultúrával, legalábbis én így gondolom, ez lenne a reális. Ezelőtt négy évvel vettem részt egy sanghaji nagy nemzetközi akvarell kiállításon, ahol azt vártam, hogy túlnyomórészt a tradicionális kínai festészetet fogom látni, de szinte semmit nem láttam ebből. Ők utánozzák a nyugati festészetet, én meg őket, tehát teljes a káosz – mondja nevetve.

- Ezen a kiállításon láthatunk néhány képet a híres macskás sorozatból, de vannak itt kakasok, gyümölcsök, virágok és még sok minden más. Hogyan állt össze ez az anyag, mik azok a témák, amelyek megragadják a figyelmét?

- Az érdekel, ami a téma mögött van, a dolgokhoz való viszonyulás, ahogyan és amilyennek látjuk a környezetünket vagy a világunkat. Annak kell tükröződnie, amilyenek mi vagyunk belülről és akkor már szinte mindegy, hogy mi a téma. Persze vannak szerencsésebb témák, mondjuk a macska. Itt szerencsésen találkozik a macska "anyaga", a szőrzete ezzel a vizes technikával. Egy ecsetvonás és minden szőrszál megvan. Ezen a kiállításon igen, sok minden van, sőt téma szempontjából nem is tudtam mindent kiállítani, de valami remélem, hogy közös bennük: az a fajta ellentét, hogy bizonyos részek a képen szabadjára vannak engedve, a technikának megadom a lehetőséget, hogy létrehozza a csodát a képen, amit csak a technika tud. Ha a nem várt dolgok jól sikerülnek, azt nem lehet utánozni. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket én megkövetelek, amiket szeretem ha úgy vannak, ahogy én akarom. Ez a két rész adja az egészet. Erre törekszem. A téma, ismétlem, mellékes, viszont ezzel a világlátással szeretnék minden témát megoldani, és ez már elég nagy kihívás.

- Ezen a kiállításon nem csak a kész képeket láthatják az érdeklődők, hanem a munkafolyamatba is bepillantást nyerhettek. Ezt látni kell, úgy az igazi, de azért el tudná-e mondani hogy mik a legfontosabb pillanatai egy-egy ilyen kép elkészítésének?

- Mindenekelőtt fontos a papír és a tus fajtájának a megválasztása, mivel minden tusfajta másként viselkedik a papíron. Ami sajátos az én technikámnál, hogy vizes papíron kezdem el a képet, azért, hogy megkapjam azokat a lágy és spontán részeket, amit csak a vizes papíron szétfutott festék vagy tus tud nyújtani. Utána, ahogy szárad a papír, kapok egyéb hatásokat is. Így jön létre az az ellentét, amiről az előbb beszéltem. Ilyennek látom a környezetemet, én is ilyen vagyok és szerintem minden ember ilyen, mert egyrészt racionális tud lenni, másrészt érzelmekkel van felruházva és mégis egységben van. A képnek is ilyennek kell lennie, hogy mind a két véglet benne legyen, a spontán véletlenszerűtől a racionálisan kiszámítottig. Így tükrözi vissza a festőt meg talán egy kicsit a világunkat is.

- Melyik részből mennyi jut egy képre? A véletlenszerűséget kihasználva mennyi utómunka van egy képbe?

- Az első ecsetvonásokat, amelyek a legvéletlenszerűbbek, azokat nem szeretem bántani, az, ahogy sikerül. Mert ha hozzányúlok, akkor pont a lényegét ölöm meg, akkor tönkretettem az egészet. Amíg a papír meg nem szárad, addig viszont van idő és hely a kiszámított részek elkészítésére is.

- Nekünk, nézőknek különleges élmény volt látni, hogy hogyan kelt életre ez a macska a papíron. Az alkotómunka viszont inkább magányos tevékenység. Milyen úgy alkotni, hogy az embert negyvenen állják körül?

- Egy kis lámpaláz természetesen mindig van, nem lehet, hogy ne sikerüljön. Bevallom, a műteremben megtörténik, hogy valami nem sikerül, de itt ezt nem engedhettem meg. Kicsit ceruzával föl is vázoltam, amit otthon nem mindig szoktam és persze olyan témát választottam, ami tuti, hogy így mondjam, de szerintem a nézők így kaptak többet. Nem láttak szenvedést, ami otthon azért előfordul, mert mindig olyat tűzök ki magam elé, ami kicsit több vagy eltérő attól, amit már csináltam, így benne van a pakliban, hogy nem sikerül.

Penovác Endre akvarellképeit június 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők Újvidéken, Katolikus portán lévő Művelődési Központban.

Madár Anikó

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!