Nobel-békedíj és erdőtűz

DONALD TRUMP HAMAROSAN SZERBIÁBA LÁTOGAT. Még mielőtt bárki is a szívéhez kapna örömében (vagy megdöbbenésében) a bombasztikus bejelentést olvasva, elárulom, hogy az információ abban a belgrádi tabloidban látott napvilágot, amely a Vučić iránti feltétlen rajongásáról ismert, és amelynek értesüléseit általában csak a legnagyobb fenntartással szabad kezelni. Merthogy rendre kiderül, hogy jól kihizlalt hírlapi kacsákról van szó…

Az igazság az, hogy a szerb elnök a Mike Pence amerikai alelnökkel folytatott múlt heti megbeszélésein valóban meghívta Trump elnököt Belgrádba, de hogy ebből lesz-e tényleges látogatás és erre mikor kerülhet sor, erre józanabb elemzők szerint nagyjából akkora kilátásunk van, mint arra a soha nem látott gazdasági fellendülésre, amit Vučić még kormányfőként beharangozott.

A szóban forgó lap „jól értesült diplomáciai forrásokból” azt is megtudta, hogy Pence alelnök őszinte örömmel fogadta a meghívást, és megígérte, hogy haladéktalanul tájékoztatja róla főnökét. Arról is tudnak az idézett források, hogy az amerikai elnök tiszteletére nagygyűlést szerveznek Belgrádban, amolyan errefelé divatos mítinget, amelyen Trump százezer ember előtt mondana beszédet – mint annak idején Slobodan Milošević, csak egy kicsit más hangnemben. Jó alkalom lenne ez számára, hogy köszönetet mondjon a szerbeknek, akik Európában szinte egyedüliként neki szurkoltak az elnökválasztásokon és nem a demokrata Hillary Clintonnak. Trump állítólag csak azokba az országokba látogat, ahol kedvelik őt.

Hogy miért tartották őt szimpatikusabbnak Hillarynál? Nem, nem azért, mintha alaposabban ismerték volna világpolitikai nézeteit, s különösebben el lettek volna ragadtatva tőle, vagy mert bármilyen gesztussal jelezte volna, hogy ő is rokonszenvez a szerbekkel. Nem, csakis azért, mert Clintonék a koszovói albánok kedvencei. Az albánok köztudottan örök hálával tartoznak Bill Clintonnak, még szobrot is emeltek neki Pristinában, amiért elrendelte Szerbia bombázását 1999-ben. Mint tudjuk, a NATO ezzel akart véget vetni a Milošević-rezsim koszovói rémtetteinek.

Ez már így működik a Balkánon: aki barátja ellenségemnek, az nekem is ellenségem.

TÖRTÉNELMI MEGBÉKÉLÉS. Még egy hipotetikus esemény híre kavart hullámokat az itteni közvéleményben az elmúlt napokban: Hashim Thaci bejelentése, hogy hamarosan történelminek nevezhető megállapodás születhet a szerb-koszovói viszony rendezéséről és a megbékélésről. A Tanjug hírügynökségnek nyilatkozó koszovói vezető sejtetni engedte, hogy erre a szerb elnökkel tervezett, augusztus végén Brüsszelben kezdődő párbeszéd keretében kerülhet sor, és emiatt mindkettőjüknek elkerülhetetlenül nagy árat kell majd fizetniük. A kölcsönös engedmények miatt ugyanis csökkenni fog népszerűségük nemzettársaik körében, ám az egésznek mindkét ország hasznát látja. Thaci nem részletezte, hogy mik lennének ezek az engedmények, csupán arra utalt, hogy a megbékélési folyamat végén, ahogyan fogalmazott, sor kerül a „valóság elismerésére”. Mi mást jelenthet ez, mint hogy Szerbia elismeri az elszakadt volt déli tartomány függetlenségét.

A pristinai vezető optimista vélekedése a szerb-albán megbékélés kilátásairól azonban nem váltott ki hasonlóan derűlátó feltevéseket a másik oldalon. Szerb részről minden alapot nélkülözőnek tartják Thaci próféciáit, s idézik Aleksandar Vučić egy korábbi, ironikus hangvételű kijelentését, miszerint legfeljebb az albánok ismerhetik el a Koszovó nélküli Szerbiát.

Az interjút készítő Tanjug-újságíró is kétkedve tette fel a kérdést Thacinak: minek alapján gondolja, hogy a szerb politikusok közül bárki is hajlandó lesz ennek a történelmi megállapodásnak az aláírására, amikor egyetlen párt sem tűzte ki ezt céljául? Amire a pristinai azt válaszolta: tudatában van, hogy Szerbia nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét sem a következő napokban, sem hónapokban, sem a következő évben, de előbb-utóbb kénytelen lesz tudomásul venni, hogy Koszovó hamarosan tagja lesz az összes nemzetközi szervezetnek, mint ahogy azt is, hogy Szerbia mindaddig nem lehet az Európai Unió tagja, amíg nem rendezi a koszovói kérdést. Szerinte Belgrádnak el kell döntenie, hogy a jövő felé fordul, vagy továbbra is a múlt mítoszait követi.

A reagálásokból ítélve a mítoszok még erősebbek a realitások elismerésének kényszerénél Szerbiában, ezért úgy tűnik, hogy a megbékélés még jó ideig váratni fog magára. Egyelőre nincs a láthatáron olyan politikai vezető, aki megkockáztatna egy ilyen rizikós lépést. Abban a pillanatban ízekre szednék szét.

Vagy, ki tudja? Djordje Vukadinović ismert belgrádi politikai elemző másképp látja a dolgot. Szerinte Vučić bejelentése, hogy őszre össznemzeti konzultációt tartanak Koszovóról arra utal, hogy Szerbia hamarosan hajlandó lesz lemondani területe egy részéről. A konzultációval csupán a felelősséget akarja megosztani. Erre a fejleményre spekulál Hashim Thaci is nyilatkozatában, hogy Belgrád hamarosan elismeri a realitásokat, és megtörténhet a történelmi megbékélés.

Akár Nobel-békedíjra is jelölhetné ez Vučićot és Thacit, mint korábban a vietnami vagy a közel-keleti béketárgyalások kulcsfiguráit, véli az idézett szerző.

Nagyobb összegben azonban nem lenne érdemes erre fogadni.

DIPLOMATA TŰZOLTÓK. A kánikulai tüzek időszakát éljük: Montenegróban és Horvátországban emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy megbirkózzanak a lángokkal. Az egykori közös államban magától értetődő lett volna, hogy késedelem nélkül egymás segítségére sietnek a szomszédok, amióta azonban a volt „testvérköztársaságok” büszke nemzetállamokká avanzsáltak, mindenki kénytelen magáról gondoskodni. Az újonnan hivatalba lépett szerb védelmi miniszter például csak az után ajánlott fel segítséget a bajba jutott szomszédoknak, hogy egyes ellenzéki politikusok ezt nyilvánosan követelték.

A segítségnyújtást azonban „ideológiai” okok is hátráltatják, a két említett szomszéd ugyanis NATO-tagállam, és nálunk valószínűleg úgy gondolják, hogy segítsenek nektek a szövetségeseitek! Montenegróba meg is érkeztek a NATO tűzoltó repülői, s a napokban be is vetették őket. Ez az első konkrét akciója a nyugati katonai szövetségnek a nemrég betagosodott Crna Gorában.

És mi lesz, ha netán Szerbiában is felcsapnak a lángok? Semmi gond, nyugtatja itteni olvasóit a Szputnyik hírügynökség szerb nyelvű hírportálja: a Nišben működő orosz-szerb humanitárius központból üzenik, hogy semmi ok a pánikra, mert ők felkészültek az oltásra. Ha erdőtűz keletkezne, minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek. Oroszország máris másfél tucat legkorszerűbb tűzoltó autót küldött Nišbe, s ha kell, útnak indítják a nagy kapacitású tűzoltó repülőgépeket is.

Az orosz testvéreknek kapóra jöttek a Montenegróban és a horvát tengerparton tomboló erdőtüzek, jó alkalom ez számukra, hogy ismét bizonyítsák önzetlenségüket, készségüket arra, hogy ingyen és bérmentve megvédenek minket a tűzkatasztrófáktól, mintha ennek az országnak egyáltalán nem is lennének tűzoltói. Ugyanakkor újabb érvekkel támasztják alá azt a kitartóan követelt igényüket, hogy a niši központ és annak munkatársai kapjanak diplomáciai státust. Ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy minden ellenőrzés nélkül léphetik át a határt, repülőik ugyanígy landolhatnak az ottani légikikötőben, szállítmányaikat senki sem ellenőrizheti. Így akár kémközpontot is létrehoznak, amint azt okkal feltételezik a NATO-ban.

Orosz részről természetesen cáfolják a feltételezést, a központ mélyen humanitárius jellegét hangoztatva. Egyedül arra nem nincs válaszuk, hogy mivégre kell a tűzoltóknak diplomata státus?

J. Garai Béla