"Mindenért Walker a hibás, mi ártatlanok voltunk"

William Walker
William Walker

2017. május 15. [9:42]

Betűméret:                     

Ez az ország egy percig sem élhet államellenség nélkül. A pillanatnyi első számú ellenség William Walker: az az amerikai diplomata, aki 1999. januárjában az EBESZ egykori koszovói ellenőrző missziójának vezetőjeként jelentést készített a koszovói Racak faluban történt vérengzésről. Munkája azért vált nevezetessé, mert a déli tartományban bevetett szerb rendőrséget és a Jugoszláv Hadsereget albán civilek elleni tömegmészárlással vádolta meg. A jelentés felgyorsította a Jugoszlávia elleni légi hadjárat előkészületeit, sokak szerint ez volt a két hónappal később elkezdődött és 78 napig tartó bombázások legkonkrétabb indítóoka.

A tizennyolc évvel ezelőtti események főszereplője azért került ismét reflektorfénybe, mert a múlt héten Pristinában olyan kijelentést tett, hogy az Albániában, Koszovóban és a diaszpórában elő albánok egyesítésének tervén dolgozik. Belgrádban ezt úgy értelmezték, hogy Walker Nagy-Albánia megteremtésében kíván szerepet vállalni. Már ez a tény is elegendő okot szolgáltatott Belgrádnak ahhoz, hogy össztüzet zúdítson az egykori EBESZ misszióvezetőre, fő bűneként azonban azt róják fel, hogy annak idején állítólag hazug jelentést tett közzé Racakról, és ezzel ürügyet szolgáltatott a NATO légi csapásaihoz. Aleksandar Vučić miniszterelnök kijelentette: meg fogják vizsgálni, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek Walker jelentése, annak legitimitása és következményei kérdésében, hogy kiderítsék, mekkora kár érte emiatt Szerbiát.

Noha Kyle Scott belgrádi amerikai nagykövet elhatárolódott Walkernek, mint mondta: magánszemélyként tett kijelentésétől, és a Tanjugnak adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya sem a Nagy-Albánia létrehozását, sem a határok módosítását nem támogatja, ez nem csillapította le a kedélyeket. A szerb kormány bejelentette, hogy az ENSZ elé fogja vinni a Walker-ügyet.

A Nagy-Albánia emlegetésével kapcsolatos belgrádi aggályok még érthetőek, ám az már igencsak furcsa, hogy az eset kapcsán megpróbálják a volt misszióvezetőre hárítani a felelősséget a bombázásokért és az egyéb következményekért. Vucic kijelentését hallgatva a jóhiszemű átlagpolgár azt a következtetést vonhatja le, hogy ha Walker nem készít „hazug” jelentést a Račakban történtekről, akkor elmarad a NATO-megtorlás, és talán még Koszovót sem veszítjük el. Vagyis hogy egyáltalán nem volt szó aránytalan fegyveres intervencióról az UCK gerillákkal szemben, nem történt meg az albán lakosság tömeges (mintegy félmillió ember) elűzetése szülőföldjéről, aminek a NATO-intervencióval próbálták elejét venni, s a szerb rendőrség meg a Jugoszláv Hadsereg tagjai csupán hazafias kötelességüket teljesítették, amikor kegyetlen büntető hadjáratot folytattak a civil lakosság ellen.

Ez az eset is megerősítette, hogy a jelenlegi szerb vezetés továbbra is olyan képet szeretne festeni a Koszovóban történtekről, hogy ott semmilyen háborús bűncselekményekre nem került sor, a nyugati propaganda igaztalanul feketítette be Szerbiát, és a NATO ok nélkül indított légi akciót ellene. Egyszóval, mi ártatlanok voltunk, és akkor jött Walker és a hozzá hasonlóak és kiprovokálták a megtorlást. Ezt az „igazságot” szajkózzák a vezető tisztségviselők, és ezt hirdeti a média is. Amolyan nemzeti igazságnak számít ez ma már, nem csoda, hogy a szerb közéletben alig találkozhatunk ellenkező véleménnyel, olyannal, hogy az albánokat nem a szeparatisták maroknyi csoportja fordította a belgrádi hatalom ellen, hanem a jogfosztottság és a kíméletlen elnyomás ellen lázadtak fel.

Ám miért is csodálkoznánk ezen az igyekezeten, ha tudjuk, hogy az ország vezetésében teljes restauráció következett be, kevés kivétellel ugyanazok az emberek töltik be a meghatározó tisztségeket, akik a kilencvenes években Miloševićnek asszisztáltak a koszovói rémtetteknél. A szocialisták vezetőjétől, Ivica Dačićtól kezdve, aki „Slobo” háborús szóvivője volt, egészen Aleksandar Vučićig, aki annak a kormánynak a tájékoztatási minisztere volt, és kemény megtorlással fenyegette azokat az újságírókat, akik defetista hozzáállást tanúsítanak a háborúval szemben. Magától értetődik, hogy igyekeznek szebb fényben feltüntetni azokat az időket és a maguk szerepét.

De mi is történt abban az alig néhány száz lakosú koszovói faluban? Talán nem árt felidézni legalább dióhéjban a történteket.

A település az UCK gerillák ellenőrzése alatt állt, és állandó veszélyforrást jelentett a Prizren-Pristina útvonalon közlekedő szerb erők számára. 1999. január nyolcadikán a gerillák tűzharcban megöltek három szerb rendőrt, majd egy héttel később következett szerb részről a megtorlás. A szerb rendőrség és a Jugoszláv Hadsereg offenzívát indított Račak ellen, a tankok és a nehéz tüzérség után a gyalogságot is bevetették. A katonák reggel betörtek a faluba, és véget vetettek az ellenállásnak. Belgrádban ezt a terroristák elleni harcként tüntették fel. Amikor másnap az EBESZ-misszió tagjai a helyszínre érkeztek, mintegy negyven halottat találtak, közülük 23 civil ruhás, fegyvertelen személyt – köztük egy nőt és egy fiút - egy hosszabb árokban. A megfigyelők azt állították, hogy az utóbbiakkal egytől egyig közvetlen közelről végeztek, tehát nem harcban estek el. Emlékezetes maradt William Walker helyszínen tett kijelentése: „Ez mészárlás volt. Itt állok a holtestek előtt…”. Sajtóértekezlete felrázta a nemzetközi közvéleményt, és a NATO végleg Milošević ellen fordult. A két hónappal később megkezdett intervencióval rákényszerítették a szerb kormányt, hogy kivonja csapatait Koszovóból.

Miközben Walker és munkatársai azt állították, hogy Račakban fegyvertelen civileket öltek meg, Belgrád szerint az UCK manipulációjáról volt szó: a kereszttűzben elesett gerillákat az éjszaka leple alatt állítólag átöltöztették, gumicsizmát húztak a lábukra, mintha albán parasztok lennének és ezzel megvezették az EBESZ megfigyelőket. Mindezt azért tették, hogy befeketítsék a szerb erőket és megtorlásra késztessék a NATO-t.

A teljes igazság a racaki vérengzésről valószínűleg sohasem derül ki, ám az kétségtelen, hogy ez csak egyik epizódja volt a koszovói drámának. Nagy-nagy elfogultság és a Koszovóról terjesztett féligazságok feltétlen elfogadása kell ahhoz, hogy valaki egyedül William Walkert és az általa készített jelentést kiáltsa ki a bombázások előidézőjének. Éppen ezért a Vučić által kilátásba helyezett „jogi lépések” a Walker-jelentés ügyében aligha hozhatnak eredményt, már csak azért sem, mert a bejelentést nyilvánvalóan a hazai közvéleménynek szánta.

Csak legyen, aki hitelt ad neki.

J. GARAI Béla

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!