Vučić a belső párbeszéd kapcsán: A megoldás az óhajok és a realitás között van

Aleksandar Vučić
Aleksandar Vučić (Fotó: Tanjug)

2017. október 13. [18:29]

Betűméret:                     

A szerb kormány következő ülésén megvitatja a Koszovóról szóló belső párbeszéd technikai feltételeinek megteremtését, jelentette be Aleksandar Vučić államfő.

Hozzátette, tárgyalt Ana Brnabić kormányfővel, s a kormány „teljes logisztikát biztosít a párbeszédhez”, valamint munkacsoportot alakít.

„Mindent meghallgatunk, azután pedig elég bátrak leszünk, hogy bizonyos javaslatokkal álljunk polgáraink elé. Úgy vélem, ez rendkívül jelentős számunkra. Ennek tartalma és értelme van” – jelentette ki Vučić a Belgrádi Biztonsági Fórum végén tartott beszédében.

Az államfő úgy véli, a koszovói probléma megoldása „valahol az óhajok és a realitások között van a szerb és az albán részről egyaránt”, s a nemzetközi közösségnek „mindkét fél megértésére kell törekednie”.

Leszögezte, szükség van a belső párbeszédre „a vágyak és a valóság közeledése” érdekében, s ezt a szerb és az albán félnek is meg kell tennie, ellenkező esetben „konfliktusokra számíthatunk az elkövetkező 10-15 évben, vesztegetni való időnk viszont nincs”. Hozzátette, a legfontosabb, hogy a Nyugat-Balkán kilábaljon a gazdasági válságból.

Vučić szerint egyes kérdésekben előrelépés történt a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben, s a brüsszeli dialógus miatt az emberek nagyobb biztonságban érzik magukat. (Beta)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!