Ki tudja?

Illusztráció
Illusztráció

2017. október 7. [18:03]

Betűméret:                     

Egy spontán beszélgetés után a háborús bűn fogalmán gondolkodom. Mi is a háborús bűn? Mit értünk alatta és hogyan lehet bizonyítani, hogy valaki nem háborús bűnös, amikor csak úgy ítélet nélkül rásütik? És vajon valóban bűnös-e, ha a háború viharának vagy a kegyetlen megtorlásoknak a körülményei között hoztak rá ítéletet előítéletektől terhelt rögtönítélő bíróságok? Hogyan lehet ezeket az ítéleteket felülvizsgálni?

Mint tudjuk, mostanában Szerbiában számos eljárás folyik, amelyben a hozzátartozók azoknak a rehabilitációját kérik, akiket politikai, vallási, nemzeti vagy ideológiai okokból annak idején (1941. április 6-ától) megfoszottak az életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól, vagy pedig a kommunista rezsim üldözte őket. Bírósági ítélettel kimondott rehabilitáció nélkül ugyanis az esetek nagy hányadában Szerbiában nem lehet elindítani az elkobzott vagyon visszaszármaztatására vonatkozó eljárást, még ha a 2011-ben elfogadott törvényes megoldás e tekintetben könnyítést hozott is, és például törölte a magyarok kollektív bűnösségére vonatkozó elvet, így annak a vagyonát is visszakérhetik, aki a honvédségben szolgált.

Azon gondolkodom, hogy mekkora erő kell egy ilyen eljáráshoz. A család iránti erkölcsi igazságtétel biztosan motiváló tényező lehet, nem csak a család vagyonának visszaszerzése. De meddig lehet kitartani ebben a szerbiai bíróság előtt egy magyarnak vagy németnek például, amikor a mostani bíróságok munkatársai egy olyan közegben nőttek fel és úgy szocializálódtak, hogy a magyarok és németek eleve bűnösek még a tankönyvek szerint is!? A magyarokra kimondott kollektív bűnösség elvét csak mostanában, a 2011-es törvénnyel törölte a szerb állam, de látásmódot egy tollvonással nem igen lehet megváltoztatni.

Ezen rágódom már napok óta, különösen azok után, hogy a minap, történetesen október 5-én egy tésztagyárat avattak a vajdasági Rumán, és az ünnepségen maga Aleksandar Vučič szerb államfő is részt vett. Úgy látszik, a sajtónak természetes, hogy az államfő ilyen jellegű rendezvényeken is megjelenik, nem is tette szóvá, az ellenzéki sajtó egy része azt azonban igen, hogy a hágai törvényszék által a délszláv háborúban elkövetett háborús bűnökért – közöttük a vukovári szörnyűségekért - elítélt Veselin Šljivančanin is ott volt Ruma városában a gyáravató alatt, a magasrangú vendégek közelében. Mint az államfő megmagyarázta, az egykori jugoszláv katonaság nyugalmazott ezredese letöltötte a Hágában rászabott büntetést, tehát szabad ember. Egyébként sem az ünnepségre érkezett Rumába, hanem csak azért, hogy őt üdvözölje. Büntetését letöltötte, szabad ember tehát, szabadon mozoghat…

A hágai törvényszék több szerbiai vádlottat nem ítélt el, évekig húzta-halasztgatta a pert, mert a bizonyítékok nem voltak eléggé súlyosak ellenük. Tudjuk, néhányuk ítélet nélkül a vizsgálati fogságban lelte halálát, volt, akit a bírák a betegségére hivatkozva haza engedtek (Šešelj), és örülnek, hogy nem kell vele foglalkozniuk. Az elkövetett háborús bűnökről szóló számos bizonyíték alapján könnyebb volt a vádemelés, mint annak bizonyítása, hogy valójában ki a tettes és ki a felelős. Pedig a délszláv háborúk óta, a koszovóit is beleértve, megközelítőleg két évtized múlt el, nem több.

A beszélgetés, amire bevezetőmben hivatkoztam, nem a délszláv háborúval és a hágai törvényszékkel volt kapcsolatos, hanem egy magyar ember hét évtized utáni rehabilitációjával, akiről hozzátartozójának kellene bizonyítania, hogy nem háborús bűnös. A kapóra jött kitérőt a minapi rumai kisebb incidens kapcsán szemléltetőként említettem arról, hogy egy jogászokból és más szakértőkből álló egész nemzetközi apparátusnak is nehéz volt bizonyítania egy vádiratba foglalt állításokat. Másrészt, az esetben, ahol meg sikerült bizonyítania és kimondani az ítéletet, és a vádlott letöltötte a büntetését, lám, úgy kell reá tekinteni, mint szabad emberre, aki szabadon jelen lehet a közéletben, s még államfőket is szabadon üdvözölhet…

Olvasgatom a háborús bűncselekmény jogi definicióit, elsősorban a szerb nyelvű megfogalmazásokat keresem, mert adott esetben azok érdekelnek. Bruno Vekarić 2016-os doktori disszertációjában találok rá a megállapításra, hogy a háborús bűn fogalmát napjainkban átlalában a nemzetközileg elismert emberi jogokhoz kötik, és azzal hozzák összefüggésbe, hogy a szemben álló feleknél „a háborús jogok és szokások” mennyire humánusak, és hogy a szemben álló felek hogyan viszonyulnak azokhoz, akiket véd a jog. Megtudom továbbá, hogy a szerb szakirodalomban és a bírósági gyakorlatban a háborús bűn fogalmának meghatározásához is különbözőképpen viszonyulnak, általában megkülönböztetik a szűkebb értelemben vett háborús bűnt és a szélesebben értelmezettet, de a bűncselekmények szigorúan vett felsorolása nincs meg. Hogy mi a bűn, esete válogatja, ki tudja? Csodálom azokat az érintetteket és ügyvédeket, akik ilyen körülmények között belevágtak!

Friedrich Anna

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!