Karácsonyi pénztárcadöglesztés

2016. december 7. [17:47]

Betűméret:                     

Ha az ember manapság november közepétől kezdve végigsétál az európai városok zömének sétálóutcáján, vagy ha felkeresi a bevásárlóközpontokat, azt a benyomást kapja, hogy karácsony a szükséges és főleg szükségtelen cikkek bevásárlásának szent ideje. Ma már nem nyolcnapos ünnep, mint ahogyan azt a keresztény hagyomány és liturgia szeretné, hanem a pénztárcadöglesztésig tartó rohangálás kiváltságos időszaka. Minden csillog-villog. Akkora a kínálat, hogy már a kereskedők sem tudják, mit árulnak: karácsonyi hanuka lámpát-e vagy a kis Jézus rénszarvasának elveszett gyeplőjét. A műveltségi – és vallási! – igénytelenség fogalmi zűrzavarhoz vezet. Ahol pedig nincs világos látás, ott nincs helyes megkülönböztetés sem. Ezért semmi gond, ha éppenséggel a Mikulás egyik fogdmegje szállítja a kis Jézust műanyag bölcsőben. Az advent sem az előkészület ideje, hanem az utcai forralt bor tömeges vedelésének el nem szalasztható egyedi alkalma, amiért ilyenkor kivételesen késői hazabotorkálás esetén sem nyújtófasuhintással várják haza az emberfiát. A bevásárlás és a fogyasztás ünnepévé vált karácsony fogalmi tartalma megváltozott, de neve még megmaradt.

Tudathasadásos kultúránkban és lelkiségünkben a végén aztán tényleg nem tudjuk, hogy mi is a karácsony: a pénztárca halálra fojtogatása, vagy esetleg valami más, mert a tárgyakat a személy elé helyeztük. Fontosabb lett az ajándék, mint maga az ember.

Az „egy fecske nem csinál nyarat” hangulat azonban nem lehet a mi lelki hozzáállásunk. Mert változtathatunk a dolgok rendjén. Föltéve, ha akarunk. A szívünk és döntéseink urai mi vagyunk. Ha ez nem így áll, hanem külső diktátum hatására hozzuk meg döntéseinket, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy ki az úr a háznál: te, vagy a rajtad kívül eső dolgok. Ki diktál neked: a szíved, vagy a falu véleménye? Te döntesz, vagy az ajándék? Te vagy az úr, vagy az anyagi dolgok a feletteseid?

A passzivitás nem old meg semmilyen áldatlan helyzetet. A keresztény ember nem megalkuvó, hanem bátran küzdő harcos, aki Pál apostol szavai szerint, a világosság fegyvereivel harcolja meg az értékek harcát. Ezek között pedig napjainkban külön helyet foglal el a harc az életért: a meglévő életért és megfogant életért egyaránt. A kereszténység az élet születését ünnepli, miközben a kereszténynek mondott kultúrával rendelkező társadalmakban rendkívül erős életellenességet tapasztalunk. A karácsonyi jászolban nincs ott a Megtestesült Ige, nincs ott az istengyermek. Nincs ott, mert az abortusz szószólói és támogatói végeztek vele. A magukat istenítő és önzésük börtönében élő emberek csak a saját pillanatnyi élvezeteikre gondolnak. Őket zavarja a gyermek felsíró hangja. Nem szeretik az effajta zenét. Nincs ott a pólyába takart gyermek, mert sokaknak nincs rá idejük: ők az élet és halál urát játsszák a történelem színpadán, fenntartva a szelektálás jogát a megnemszületett, védtelen emberi lények között. Aztán itt vannak azok, akik az életvédő szabályozások ellen ágálnak, és hazugságokon alapuló véleményüket rákényszerítik a manipulálható tömegekre. Az életvédő törvények ellen agitálnak. Mások a szabadság nevében a vallásszabadságot szorítják ki a társadalomból.

Eddig soha nem látott üldöztetés folyik a keresztények ellen a világ számos részén. És legyünk reálisak: a keresztények a „keresztény” országokban is másodrendű polgárokká váltak. Még szimbólumaikat is rejtegetniük kell, nehogy megsértsék a más vallásúakat. Oda jutottunk, hogy az európai keresztény már saját országában sem ünnepelheti a keresztény ünnepet. És ekkor még nem beszéltünk a család intézményének a támadásáról, a gender ideológia terjesztéséről, az azonos neműek házasságról, a halál kultúrájáról...

Mindennek ellenére amikor hívő emberként a karácsonyra gondolok, lényemet eluralja a szeretet és a remény gondolata. Az Isteni Gyermek üzeni, hogy az emberi élet olyan érték, amit Isten is nagyra becsüli. Élet azonban csak ott van, ahol a szeretet lakik. Az élet és az élő személy iránti szeretet, nem pedig a tárgyak – köztük akár karácsonyi ajándékok – szeretete.

Ezekkel a gondolatokkal kívánom minden jóakaratú embernek, hogy a csomagba lopott ajándékoknál fontosabbá váljon Jézus megszületése minden jóakaratú ember szívében.

Harmath Károly OFM

(Hitélet, 2016. december)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!