A pótistenek zsibvására a kiborított betlehemi jászol mellett

Köznyelven azt mondanám, manapság furcsa időket élünk. Ha azonban komolyabban belegondolok, látom, hogy tulajdonképpen minden idő furcsa. És mindenki olyan időt él meg, amilyet eddig még soha senki nem élt meg. Az idő is sajátos, egyedi, konkrét emberre szabott. Minden ember a maga módján tapasztalja és éli meg. Következésképpen aztán felmerül az a kérdés is, hogy létezik-e egyáltalán objektív idő.

Na, de most nem az időről akarok eszmefuttatást folytatni, hanem egy időbeni jelenségről, amit furcsának élek meg. Ez a jelenség nem mai keletkezésű – nem is olyan régi –, de egyre jobban foglalkoztat. Hogyan lehet megülni egy meg nem született ember születésnapját? Ez már nem is kérdés, hanem egyenesen rejtély, sőt misztérium, emberi értelmet meghaladó titok!

Az elkereszténytelenedett Európában pontosan ez történik. Az ember, aki elfelejtett ünnepelni, mert karmaiban tartja a jólét és az eredményesség hajhászása vagy éppenséggel a karrier rabsága, nem tud ünnepelni, nem tud örülni az ingyenes létezésnek. Mintha lenne valami, ami megelőzi magát a létezést. Létezés nélkül minden értelmetlen. Miért tartja az ember a moslékot fontosabbnak a finom falatoktól?

Napjainkban sokan üres, értelmetlen életet folytatnak. Nem becsülik a létezés nagy adományát. A kiégett és üres lelkű ember nem tudja értékelni a puszta létezés értékére utaló vagy ahhoz kapcsolódó tartalmakat.

Vajon meghalnak az ünnepeink is? Karácsony is az ünnepelni nem tudó ember mentalitásának az áldozata. A jóléti és fogyasztói társadalom kidobta a jászolból a betlehemi Istengyermeket. Nincs isteni Újszülött. A bevásárlóközpontokban már adventet megelőzően teljes gőzzel hirdetik a karácsonyi vásárlást, persze nem a Betlehemben megszületett Messiást istenítve, hanem az általuk felkínált portékát. A pótistenek zsibvására zajlik. Az istenített emberi termékek zsibvására, amelyen a pénztárca a főisten. Az Újszülött sehol, pedig éppen róla kellene, hogy szóljon ez az ünnep. De az emberek újszülötteinek száma is apadóban van. Üresednek a bölcsők. Valójában máshogy nem is lehet: ahonnan elűzik minden élet szerzőjét, ott vége az életnek.

Az élet helyét a halál kultusza váltotta fel. Az Isten kegyetlen gyilkolása tovább folytatódik. Nemcsak egy Heródese volt a történelemnek. Ma a halált ünneplik, és nem az életet. Az emberek a harmadik világháborúról beszélnek. De szerintem nem a kereszténység és az iszlám közötti háborúról van itt szó, hanem a személyes és társadalmi érdekek, az önzés, a kulturális és társadalmi örökségért folyik a háború. Nem a vallási értékek a mozgatói, hanem az e világi dolgok, közöttük a nyersolaj és a fegyver istenségei. Melyik komoly és igaz vallás hódol a halál istenének? A mi Istenünk is az élők és nem a holtak Istene. Egyesek úgy fogalmaznak, hogy küzdelem zajlik az életpártiak és a halálpártiak között. Meggyilkolták az élet örömét és a létezés feletti örömet. Korunk emberét nem érdekli az élet szépsége.

Nekünk, keresztényeknek is tükör elé kellene állnunk. De nem ferdítő tükör elé. És őszintén átgondolni és bevallani, hogyan is állunk az élet tiszteletével. Joggal panaszoljuk, hogy a világon elsősorban a keresztényeket üldözik a vallásuk miatt. Más vallásúakat kevésbé. De mi magunk miért gyilkoljuk a saját (talán leendő) keresztényeinket? Hány meg nem született életet ontunk ki? Igaz, nem nyilvános lefejezés vagy kivégzés keretében. Miért csatlakozunk a halálpártiakhoz, miközben farizeusi módon másokra mutogatunk? Miért űzzük ki naponta az értünk megtestesült emberszerető Istent az otthonainkból, az iskoláinkból – és sajnos a templomainkból is? Vajon kereszténynek mondható az a „keresztény” püspöknő, aki eltávolítaná a keresztény szimbólumokat a templomokból, hogy ne sértsék a más vallásúakat?

A halál kultusza népünket sem kímélte meg. Most még ellen tudunk állni a migránskvótának, de ha így folytatjuk, hamarosan majd a migránsok vitatkoznak arról, hogy hány magyar élhet közöttük.

Kesergés helyett legyen ez a karácsony komoly ösztönzés mindannyiunk számára, hogy átértékeljük az élethez való viszonyulásunkat. Hozzunk döntést arról, hogy a jövőben további életek mellett adjuk le voksunkat, hiszen a betlehemi születéssel Isten is azt üzeni nekünk, hogy az emberi élet olyan kiváló érték, amelyet ő is magára vállalt.

Szerkesztőségünk és kiadónk minden tagja nevében kívánok életörömmel telt karácsonyt!

Harmath Károly OFM

(Hitélet, 2015 december)